Műsorajánló

HBO Max - ajánló


Sárkányok háza - Június 17-én indul a második évad

Az HBO saját gyártású drámasorozata, a Sárkányok háza nyolc epizódból álló második évada június 17-én, hétfőn debütál az HBO-n, és a Maxen is streamelhető lesz. Válassz előzetest!

Francesca Orsi, az HBO tartalmakért, drámasorozatokért és filmekért felelős vezetője március 21-én, csütörtökön a franciaországi Lille-ben megrendezett Series Mania rendezvényen, a WBD bejelentésének részeként bemutatta az HBO első „párbajozó” előzeteseit, amely bemutatja a Sárkányok háza két háza, a Targaryen (Fekete) és a Hightower (Zöld) között húzódó ellentéteket. A bejelentés során arról is hírt adtak, hogy a Max május 21-én indul el Európában.

 Westeros véres polgárháború küszöbén áll: a Zöld és a Fekete Tanács Aegon királyért, illetve Rhaenyra királynőért harcol. Mivel mindkét fél úgy gondolja, hogy az övé a jogos hely a Vastrónon, és a Zöld és a Fekete előzetesek ezt a két nézőpontot tükrözik ugyanannak a történetnek a két egymástól elkülönülő, de egymást kiegészítő felében. A második évadban kettészakad a birodalom, és „Mindenkinek választania kell”: a nézőknek a világon mindenütt dönteniük kell, a Targaryen-ház melyik oldalán állnak.

A második évadban visszatérő szereplők: Matt Smith, Olivia Cooke, Emma D’Arcy, Eve Best, Steve Toussaint, Fabien Frankel, Ewan Mitchell, Tom Glynn-Carney, Sonoya Mizuno és Rhys Ifans. További visszatérő szereplők többek között: Harry Collett, Bethany Antonia, Phoebe Campbell, Phia Saban, Jefferson Hall és Matthew Needham.

A második évad új szereplői: Abubakar Salim (Alyn of Hull szerepében), Gayle Rankin (Alys Rivers), Freddie Fox (Ser Gwayne Hightower), Simon Russell Beale (Ser Simon Strong), Clinton Liberty (Addam of Hull), Jamie Kenna (Ser Alfred Broome), Kieran Bew (Hugh), Tom Bennett (Ulf), Tom Taylor (Lord Cregan Stark) és Vincent Regan (Ser Rickard Thorne).

A második évad alkotói: Co-Creator/Executive Producer, George R.R. Martin; Co-Creator/Showrunner/Executive Producer, Ryan Condal; Executive Producerek: Sara Hess, Alan Taylor, Melissa Bernstein, Kevin de la Noy, Loni Peristere,Vince Gerardis.


Exkuzív francia sorozatok érkeznek a Maxra

A Max franciaországi indulásával együtt megindul a francia saját gyártású Max Original sorozatok gyártása is, amelyek a következő hónapokban debütálnak majd. 

Clément Schwebig (a Warner Bros Discovery Nyugat-Európa és Afrika elnöke), Vera Peltekian (a Max France saját tartalmakért felelős produkciós részlegének alelnöke) és Clémentine Bobin (a Max France saját gyártású, szkriptelt produkciós részlegének igazgatója) a Séries Mania Fesztiválon bemutatták a francia Max Original tartalomgyártásának legfontosabb alapelveit, és bepillantást engedtek a Franciaországban 2024-ben induló streamingplatform jelenleg gyártás alatt álló projektjeibe.

„Egyedülálló történetmesélési szakértelmünknek köszönhetően a Warner Bros. Discovery sokszínű, a teljes közönséget megcélzó tartalompalettát kínál majd a Maxen. A francia saját gyártású műsorokkal az a törekvésünk, hogy a Maxet egy olyan közönség számára szilárdítsuk meg a francia piacon, amely, ha sorozatokról van szó, magas igényekkel rendelkezik. A saját gyártású produkciókkal kapcsolatban ambiciózus célokat fogalmaztunk meg: egyaránt kínálunk majd szkriptelt és nem szkriptelt tartalmakat, valamint dokumentumműsorokat” – nyilatkozta Clément Schwebig.

Véra Peltekian elmondta: „Arra törekszünk, hogy kiváló minőségű, univerzális, egyedi és időtlen saját gyártású tartalmakat készítsünk a Max számára. Clémentine Bobin hozzátette: „A Maxszel a felnőtt közönséget célozzuk meg olyan merész sorozatok segítségével, amelyek kiindulópontja a rendezői és szerzői koncepció".

A Warner Bros. Discovery elsőként három szkriptelt Max-sorozatról adott hírt:

  • Fekete hazugságok – 2024-ben streamelhető a Maxen / Minisorozat – 4 x 52'

A párizsi merényletek éjszakáján az egész országhoz hasonlóan Christelle is sokkos állapotba kerül. Másnap reggel azonnal kapcsolatba lép az áldozatok egy csoportjával. Amikor felmerül a túlélőket támogató közösség létrehozásának gondolata, Christelle döntő szerepet játszik az ötlet életre hívásában. Hamarosan világossá válik azonban, hogy a tragédiához fűződő viszonya nem pont olyan, mint amilyennek eleinte tűnt, és mindez azzal fenyeget, hogy egyre szövevényesebb hazugságok kerülnek napvilágra. A sorozat igaz történet alapján készült.

A StudioFact Stories és a June Films közös gyártásában készülő lélektani thriller rendezője Just Philippot (The Swarm/A raj, Acid/Sav), a forgatókönyvet Fanny Burdino, Jean-Baptiste Delafon, Samuel Doux és Alexandre Kauffmann írta. A történet Alexandre Kauffmann La Mythomane du Bataclan című tényregényének szabad adaptációja.

A főszerepben a César-díjas Laure Calamy (Hívd az ügynökömet!, Jó a szamár is), a további szereplők többek között a César-díjas Arieh Worthalter (A Goldman-ügy), valamint Annabelle Lengronne (Un petit frère), Alexis Manenti (A nyomorultak), Ava Baya és Anne Benoît (Consent, Az arcuk mindig előttem lesz).

  • Malditos (munkacím) / 7 x 52’ epizódból álló sorozat

Egy dél-franciaországi cigány közösség vezetője két fiával együtt azért küzd, hogy megmentsék a klánjukat, amelyet az emelkedő vízszint miatt kilakoltatás fenyeget. A túléléshez át kell lépniük a törvény határait, és keresztül kell verekedniük magukat egy sötét és veszélyes világon. Eközben egy ki nem mondott titkot rejtegetnek, amely hét éve kísérti a családjukat. Az akciódús bűnügyi thriller a White Lion Films (Eve Muller és Noor Sadar) (Mediawan) gyártásában készül. 

A sorozatot Jean Charles Hue és Olivier Prieur készítette, a Guillaume Grosse-szal és Laurent Teyssier-vel való együttműködés alapján.

Írta: Jean Charles Hue (Mange tes morts – Tu ne diras point, La BM du Seigneur), Olivier Prieur (Bíbor folyók) és Maya Haffar (Terápia – FR).

Rendező: Jean Charles Hue (5 epizód) és Cécilia Verheyden (Undercover, Ferry) (2 epizód)

  • Halottainkkal élni (Vivre avec nos morts) című regény adaptációja / 8 x 30' epizódból álló sorozat

A 28 éves Léa egyike Franciaország kevés női rabbijának: a termete törékeny, a felelőssége azonban annál nagyobb, hiszen az emberek életében felmerülő apró és hatalmas kérdések labirintusában kell megtalálnia a válaszokat. De hogyan mutathat utat mások számára, amikor ő maga is a szerelem és a család alapvető kérdéseivel, illetve az élet értelmének keresésével küzd?

A Fédération Studios gyártásában készülő dramedy Delphine Horvilleur rabbi memoárjain alapul, Noé Debré és Benjamin Charbit szabad adaptációjában.


Cégünk

KábelszatNet-2002 Kft.

 

SZÉKHELY: 8500 Pápa, Budai Nagy Antal u. 8.


Cégjegyzékszám: 19-09-510665

Adószám: 11381527-2-19

Nyitvatartás

Irodáink nyitvatartásáról

a KAPCSOLAT menüpontban

tájékozódhat.