Díjmentes szűrőszoftverrel segítjük a gyermekek biztonságos internethasználatát
Önnek van kisgyermeke? Ugye félti egyedül átengedni az úttesten? És az interneten mégis hagyja őt védtelenül bolyongani?
A nyári vakáció beköszöntével több szabadidejük van a gyerekeknek – ilyenkor nemcsak a táborok, hanem a net is számtalan lehetőséget kínál a szórakozásra, a világ felfedezésére, sőt új ismeretségek szövődésére is. Az internet tehát igazi kincsesbánya.
Vajon miért gondolja mégis minden harmadik megkérdezett édesanya, hogy a „háló” káros és veszélyes lehet gyermeke számára?
A szülők – felelősségüket átérezve – joggal tartanak attól, hogy a gyerek még nem ismeri az internetes közlekedés minden fortélyát. Hogyan lehetséges mégis, hogy – egy friss felmérés szerint – hazánkban már minden második 7-10 éves gyermek, sőt még a 7 éven aluliak közül is minden tizedik egyedül is szokott internetezni!? Ez óriási szám, a féltés tehát nem alaptalan – de jó tudni, hogy a segítség több irányból is jöhet.
Ahogy a szülői gondoskodás más területein, az internet esetében is az a legszerencsésebb, ha a gyermek a szülővel együtt teszi meg az első lépéseket, aki később sem engedi el teljesen csemetéje kezét. Segít neki, hogy merre induljon, mit kerüljön el, és a későbbiekben is tud róla, hol jár, mit csinál a világhálón. Beszélgessen vele bizalommal és nyitottsággal, fedezzék fel együtt a számtalan lehetőséget! Az állandó személyes jelenlét persze nem lehetséges – és nem is indokolt.
A gondoskodásra ugyanis ma már a távolból is van mód. Erre ajánlunk most ingyenes, könnyen letölthető szűrőprogramokat, melyek a nap 24 órájában – akár több hordozható eszközön is egyszerre – felügyelik gyermeke internetezését.
Az Eht. 149/A. § (1) bekezdése szerinti, a kiskorúak védelmét lehetővé tevő, magyar nyelvű, könnyen telepíthető és használható szűrőszoftver internetes honlapjáról történő
ingyenes letölthetőségét és a szűrőszoftver ingyenes használhatóságát az általunk felsorolt szűrőszoftverek közül:
Google Family Link és a Microsoft Family Safety programok teljesítik, a letöltéshez a linkeket a lenti felsorolásban találja.
Ön is tart attól, hogy a váratlan, ijesztő vagy felnőtteknek szóló tartalmak károsan hatnak gyermeke lelki fejlődésére?
- A szoftverekkel beállíthatja, mi az, amit nem szeretne, hogy gyermeke elérjen az interneten. Célszerű ezt előre megbeszélni, egyeztetni vele – ez bizalomteli kapcsolatukat is erősítheti.
- A programok megmutatják, milyen hívószavak segítségével keres gyermeke, s lehetővé teszik, hogy Ön kiszűrje a számára nem megfelelő, nem kívánt tartalmakat.
- A rendszer a megtekintett oldalakat naplózza a számítógépen, így utólag azokból is ki lehet szűrni a nemkívánatos tartalmakat. Bizonyos webhelyeket mobilkészüléke segítségével is letilthat.
- Ha gyermeke megsérti a szűrőbeállításokat, a szoftver erről e-mailben értesíti Önt.
Tart attól, hogy gyermeke a számítógép előtt eltöltött túl hosszú idő miatt internetfüggő lesz?
- A szűrők segítségével meghatározhatja, mennyi időt tölthet netezéssel, időkorlátokat (hét, nap, óra) állíthat be.
Tart attól, hogy gyermeke társas viselkedése, szokásai rossz irányban változnak, esetleg bizalmas információkat árul el, s így akár veszélybe sodorhatja magát?
- A szűrő megmutatja, hogy gyermeke mely közösségi felületeken van jelen, milyen fotókat tesz közzé és mit közöl magáról. De még jobb, ha bizalommal fordulhat Önhöz, s mindezt közösen döntik el.
- A szoftver segítségével megakadályozhatja, hogy bizalmas személyes adatokat osszon meg az interneten, beleértve a telefonszámot, a lakáscímet, az e-mail címet, netán a társadalom-biztosítási azonosítót. Ha Ön elmagyarázza az ebben rejlő kockázatokat, a gyerek nem korlátozásként éli ezt meg, hanem érzi saját felelősségét is.
- A rendszer a felügyeletet mobileszközökön is lehetővé teszi, így a beállításokat nem csupán otthonról, hanem útközben is meg tudja változtatni.
Az internet térhódításával arányosan nő a gyermekek internetezését felvilágosítással és szűrőkkel is védő szülők száma. Ön is köztük van már?
A kiskorúak biztonságos nethasználata érdekében* 2014. július 1-jétől internet-szolgáltatóként biztosítjuk a kiskorúak védelmét lehetővé tevő, magyar nyelvű, könnyen telepíthető és használható szoftverek (szűrőszoftverek) internetes honlapunkról való ingyenes letölthetőségét és ezt követően azok ingyenes használhatóságát minden érdeklődő előfizető (szülő) számára.
Milyen szűrőszoftvereket ajánlunk?
- Google Family Link
- Norton Family
- Microsoft Family Safety
- OpenDNS
- Qustodio
- Net Nanny
- Wonder FamiSafe
- Bark
- Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság által jegyzett szoftverek Megnyitásához kattintson a linkre!
Most bármelyik ajánlott szűrőszoftver letölthető a fenti linkekről, majd díjmentesen telepíthető és felhasználható jelenlegi ügyfeleink számára.
A szűrőszoftver hasznos segédeszköz, amely kiegészíti – de természetesen nem pótolhatja – a szülők jelenlétét. Segítségével Ön is támogathatja gyermekét abban, hogy egészségesen és harmóniában éljen, hogy felelősen, okosan internetezzen.
A gyermekek tudatos médiafogyasztásával és a szülői együttműködéssel kapcsolatosan további érdekességeket és hasznos tanácsokat olvashat a http://www.tevezzokosan.hu weboldalon, amely külön fejezetet szentel a gyermekek internetezésével kapcsolatos kérdéseknek.
A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság mellett működő Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal egy ajánlást fogalmazott meg a kiskorúak biztonságos nethasználata érdekében, az ajánlás az alábbi linken érhető el: http://nmhh.hu/dokumentum/162986/szuroszoftver_ajanlas.pdf
Biztonságos internetezés a Netszűrő segítségével
Mi a Netszűrő?
A Netszűrő egy olyan, elsősorban a köznevelési intézmények speciális igényeinek megfelelő, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által kifejlesztett gyermekvédelmi szűrőszoftver, amelynek használatával megakadályozhatjuk, hogy a kiskorúak a világhálón található, életkoruknál fogva számukra káros tartalmakhoz hozzáférhessenek, azaz meghatározhatjuk, mikor és mit érhessenek el internetezésre képes számítógépeken. Használatához nincs másra szükség, mint egy pendrive-ra, amelyet a gyermek által használt számítógépbe illesztünk.
Hogyan működik?
A Netszűrő az online tartalmat elemezve illetve a szoftver által használt ún. fekete- és fehérlisták alapján megállapítja, hogy a gyermek által felkeresni kívánt oldal káros-e, és szükség esetén megakadályozza annak elérését. A szoftver működése teljesen hozzáigazítható az intézmény, illetve pedagógus/ nevelő igényeihez. A Netszűrő használata során az NMHH személyes adatokat nem gyűjt a Netszűrő felhasználóiról, illetve az online böngészés során látogatott oldalakat nem rögzíti.
Hogyan használjuk? – aktiválás lépésről lépésre
- Látogasson el a netszuro.nmhh.hu oldalra és regisztráljon.
- Telepítse a Netszűrő alkalmazást egy pendrive-ra.
- Rendelje a pendrive-ot a saját regisztrációjához.
- Hozza létre azon felhasználók (gyermekek) profiljait, akik a pendrive segítségével neteznek majd.
- Helyezze a pendrive-ot abba a gépbe, amelyen szűrt internetet szeretne elérni.
- Pendrive-ról bootolva (pendrive-ról betöltve) indítsa el a gépet, illetve ha szükséges, előtte módosítsa a BIOS (az alaplap egyik programja) beállításait.
- A rendszer elindulása után a gyermekek biztonsággal böngészhetnek az interneten.
A használatról részletesebb információkat itt érhet el: Netszűrő használati útmutató
Kérdése van?
A Netszűrő ügyfélszolgálata a
